Valóság és ábránd, látható és láthatatlan. Az érzékelés határmezsgyéjén egyensúlyoz az osztrák novellista segítségül hívva a szentimentalizmus múzsáját.
Költészetének ereje a mondanivalóval viaskodva hat az olvasóra, nyelvezetének kíméletlenül tömör egyszerűsége játszi könnyedtséggel ragad magával. Szellemi cukorkák ezek, melyek lassan olvadnak el az elmében.
Hegymászó sose tévedt ide az úttalan magasba, a térképek még nem jelölték a hidat. Így feküdtem, és vártam; várnom kellett. Híd még a világon soha másképp meg nem szűnhetett hídnak lenni, csak ha beszakadt.
1986-ban a Northwestern University diplomaosztó ünnepsége után Mkele Mbembe Kenyában töltötte a nyár nagy részét. Egyik kirándulása során, amikor átverekedte magát egy sűrű bokron, Mbembe egy elefántbikával találta szembe magát...
Az őszi nap lágy sugarai végigsimították a gyárudvaron ácsorgó lány vörös hajfürtjeit. Szemeit lehunyta, arcát az égre emelte. Hagyta hogy a távoli gépsorok monoton csattogása távozzon fejéből.
Figyelj, Kriszta, most engem azért ne szívassál! Azt te ne mondjad, Kriszta, mert azt én nem hiszem el. Hogy a Feri bement a témobilhoz és lehallgattatta a mobilod rögzítőjét...