vissza a többi közé
Az őszi nap lágy sugarai végigsimították a gyárudvaron ácsorgó lány vörös hajfürtjeit. Szemeit lehunyva emelte arcát az ég felé, a távoli gépsorok monoton zakatolása egyre távolabbinak tűnt. A gyenge szellő pajkosan cirógatta nyakát, halántékát, ajkait, pisze orrát, tokmánykulcsot markoló kezét... egész testét. Vera, a fiatal esztergályos lány kibontotta olajos kendővel összefogott haját, a szél kissé felerősödve máris támadásba lendült. Mint büszke vörös zászló lengedezett a tüzes lángkorona, ő pedig csak állt némán, s élvezte a nyárutó erőtlen, sápadt fényét.
Szempillái megremegtek, résnyire szűkült azúrszín szeme fátyolos ragyogásában tükröződött a kazánház égre merevült vaskos kéménye. Kissé megingott a pillanat andalító nosztalgiájától. Szürke, férfiakra szabott munkásruhája eredménytelenül próbálta elrejteni testének finom domborulatait, még e hitvány öltözékben is érzéki látványt nyújtott az egymáson tornyosuló ládák között. Fütyültek is utána a munkáslegények valahányszor elment előttük a szerelőcsarnokban. Vera ilyenkor elpirult, s megszaporázott léptekkel sietett tovább. A kacérkodás idegen volt tőle, mint munkásosztálytól a tőkefelhalmozás. Átkozta magát ügyetlenségéért, mikor reggel az öltözőben magára kapkodva ruháját a nagy igyekezetben leszakította legfelső gombját. A szemtelen szél szemérmetlenül kúszott ruhája alá, bizony sokan irigyelhették volna emiatt.
Most azonban nem foglalkozott mindezzel. Elmerült féltve őrzött titkai közé, s megfeledkezve a délutáni műszak kezdetét jelző csengőről engedett a csábító napnak. Az egyre halványuló sugarak fuldokló gyanánt kapaszkodtak hajába, míg az utolsó fényszál is elenyészett, mint az izzó fémforgács a hűtőfolyadékban. Az alkony beköszöntével bizsergés futott át gerincén, mély sóhajjal távozott jókedve. Borongva révedt maga elé, ormótlan bakancsával egy betű vonalait rajzolta a betonra. Szeme sarkában könny gyűlt, majd dagadt cseppként gurult végig antik szobrok márványba metszett szépségével vetekedő arcán.
Hangos tülkölés rázta fel gondolataiból. Összerezzent. Tekintete Vasek, a fiatal targoncás tekintetével találkozott, aki a járó motort túlkiabálva bömbölt.
- A ládákat ke' arrébtennem!
Ám a szél, mintha csak erre a pillanatra várt volna, kikapta a vörös kendőt Vera kezéből. Hiába kapott utána, az egyenesen a targoncás arcába repült. Egy pillanatig egyikük sem moccant. Vasek leállította a motort, s lassan húzta le arcáról a kendőt, hogy mind tovább élvezhesse annak mámorító illatát.
- Vera... a kendőd... - mondta tétován.
- Nem számít! - hadarta zavartan a lány, majd sietve indult az esztergályos műhely felé. A hátán érezte Vasek tekintetét, majd valamivel lejjebb, míg el nem tűnt a teherlift ajtaja mögött. Zerovác bácsi, az idős liftkezelő már épp az indítógomb körül matatott, mikor a lány kérlelőn vállára tette a kezét. A lift sűrű vasrácsán keresztül kilesett a gyárudvarra, s még látta, ahogyan Vasek a feje köré csavarta a vörös kendőt, mint valami rettenthetetlen partizán.
Ennyit engedélyezett mindössze Zerovác bácsi, s a lift dübörögve indult az emeletre.
- Milos üzemvezető elvtárs már biztosan mindenhol keres Veruska! - aggódott az idős munkás, pedig dehogy kereste... Épp a csavarraktárban volt, s egy hátulsó polc rejtekéből pálinkásüveget emelt le gyermeki elragadtatással.
Dmitri Baltermants és Amanda C Johansen
képeinek felhasználásával