vissza a többi közé
Kolléganőnk lelkiismerete azóta is terhelt, amiért egykor illuminált lelkiállapotban a ZéPé műanyag retyójánál arra biztatta Frenket, hogy merészkedjen a reflektorfénybe. Mindez sok évvel ezelőtt történt és kábé annyi realitása volt, mint egy Kellemetlen Anna irodalmi Nobel-díjnak. A gonosz gondolat azonban megfogant, és - mint sejtburjánzás az élő szövetet - megtámadta a gyógyulásra érdemes hallgatóságot. Bárcsak bizarr tréfa lett volna Torma Gábor próbálkozása a mikrofonnal, amivel a Hiperkarma próbák cigiszüneteiben kacérkodhatott, de nem... A zenei érelzáródás jóvátehetetlenül bekövetkezett 2006-ban (Szívzörejek), majd a katasztrófa megismétlődött 2010-ben (Nagyvárosi éjszakák).
Rejtély, hogy ki láthatott fantáziát ebben a komplexusait orvosi javaslatra zeneterápiával oldani igyekvő fiatalemberben, egy azonban biztos: óriási műhiba volt. De haladjunk csak szépen sorjában.
Az Uhrin Benedek zeneiskolájából kibukott diák színpadi megjelenése valóban egyedülálló. A mellkasközépig felhúzott konfekció pantalló remekül harmonizál a megkopott körömlakkal és a nyakig begombolt szatén inggel. A misztikus, sötét herceg bőrébe bújt sármőr minden igyekezete ellenére is inkább Rátonyi Róbert egykori rettenetes Feles Elek bábujára emlékeztet, mint Nick Cave-re. Kissé gátlásosan csetlik-botlik a színpadon, ami idővel talán magabiztossággá kristályosodik, tehetséggé semmiképp. Az est.hu torz megállapítása, miszerint "az album kétségtelenül magán viseli David Bowie hatását" annyiban igaz, hogy Bowie-nak is voltak vállalhatatlanul rossz megmozdulásai az énkeresés és nemi identitás útvesztőjében.
Az ének. Hát, nem egyszerű. Az embernek akaratlanul is az az érzése támad a dalokat hallgatva, hogy az egész csupán vicc, aminek nincs poénja. Frenk hangja néhol valószerűtlenül elcsuklik, olyan tartományokba kalandozik ahol nincs sok keresnivalója. Érdekes ötlet a reszketeg hangzás, az idősebb előadókra jellemző andalgó lejtés (lásd. BpTv). Hogy hamis, azon már meg sem lepődünk, a koncepció része. A dalszövegek vérbő érzelmességről árulkodnak, mint egy bentlakásos iskola pubertás korú tanulójának homoerotikus naplóbejegyzései. Bár érték már nagyobb támadások a magyar nyelvet, sikertelen merényletnek azért beillenek a rímek itt is. A "melankóla" és a "depresszó" szójátékokat talán még Gesztipéter is letagadná.
A zene már csak vérhab a tortán. A Wan2 szerint az első lemez után meredek lejtőre tévedt Hiperkarma sem lenne sehol a "négynegyedes beat alapoknak középső ujjat mutató" Frenk nélkül. Miért is várnánk bármiféle önvizsgálatot Frenktől, ha túlértékelő kritikákat elkövető cinkostársak hitetik el vele, hogy elég meleg borral öblögetni, mikor a szívátültetés elkerülhetetlen sebészi beavatkozás nélkül? Mert ez a produkció sajnos borzarmasan sivár, langyos és beteges a legrosszabb értelemben, hiába erőltetjük Frenk neve mellé dilettánsként azt hogy 'konzervatórium' vagy 'rokkenroll'. Szóval nem kevés perverzió kell Torma úr albumaihoz, mint ahogy gyermekkorunkban a nagyok unszolására is beleszagoltunk a tubifex*-es dobozba. Amit akkor a bátorság és kísérletezés számlájára írtunk, arról idővel persze kiderült, hogy a tapasztalatlanok ostobasága. Ha szemet hunyunk ezek felett, akkor ne is csodálkozzunk, hogy Frenk után a Rutkaiborik meg speckojednót vetélnek bele a világba. Az meg a másik csapás, de arról majd később...
*Tubifex: a csővájó féreg tudományos elnevezéséről kapta "becenevét": "tubi". Eleségállat (Tubifex tubifex), mely akváriumi halaink eleségének döntő többségét alkotja. Használatával kapcsolatban a vélemények megoszlanak, de azt senki sem vitatja, hogy a Tubifexszel nagyon sok fertőzést lehet behurcolni akváriumainkba. Csak napokig tartó folyóvizes "átmosás" után etessük vele halainkat.