Soha nem tettem volna meg, ha másképp történt volna
Buy Me the God's Cold (2003) - indiai-angol film

Ismét egy újabb bizonyíték, hogy igazán lebilincselő, egész estét betöltő alkotáshoz nem feltétlen kellenek dinoszauruszok, vietnámi veteránok vagy biszexuális modellek! A többnyire kézikamerás VHS technikával készült Soha nem tettem volna meg, ha másképp történt volna egy önjelölt próféta három napját mutatja be. Külön érdekesség, hogy a rendező, operatőr és főszereplő egy személyben Christopher Ramawashi, akit már ismerhet a magyar közönség a Lepedék című gyurmathrillerből. A film Christopher megvilágosodását követi nyomon calcuttai lakásának fürdőszobájában. A leheletfinoman árnyalt intim bevezető képek már az első pillanattól sejtetik, hogy teljesen újszerű alkotásra számíthatunk.

A mestert rövid európai tartózkodása alkalmával kérdeztük a Berlini Filmfesztiválon.

Önéletrajzi elemekre épült a filmed. Mi késztetett rá, hogy nyilvánosság elé tárd életed?
Úgy gondolom, hogy az igazságot nem lenne értelme titkolni. Az az út, melyet három hosszú nap alatt kellett megtennem, talán tanulságot hordoz mindenki számára.

Mikor a film elején kiemelkedsz a kádból, és mély torokhangon kiáltod világgá újjászületésed gyönyörűségét egy csak általad ismert nyelven...
Ősi szanszkrit igéket kántálok.

Nem gondolod, hogy talán túlságosan is burkolt a mondanivalód?
Shrii anrra ua erradbannade oan onushi wiagga warrada! Szerintem ebben az egyetlen mondatban minden benne van.

Rendben. Filmed vágatlanul került bemutatásra, melyben több ízben mutatod be az általad kifejlesztett megtisztító meditáció több órás szertartását. Miért tartottad fontosnak mindezt?
Filmem legfontosabb mozzanata, mikor antimont és masztixot kenek a hónaljamba. Ez nagyon fontos a megtisztulás szempontjából, ezért ismétlem a szertartást.

Talán elég lett volna ha csak ezt a mozzanatot ragadod ki az ismétléseknél.
Ostobaság lett volna. Ennyi erővel galangát és mósuszt is használhattam volna.

A film utolsó perceiben aztán felvonultatod a hoolywood-i sikerfilmek jól ismert kliséit. Autós üldözés, látványos detonációk, erotikus liftjelenet és végül egy Marsra szálló űrkomp. A kritikusok szerint ez kissé disszonáns volt.
Egy régi videókazettára rögzítettem a befejező képeket. Csak a sajtóbemutatón derült ki, hogy még volt rajta valami. Véletlenek persze nincsenek. Az említett jelenetek tökéletesen beleillenek az elképzelésembe. A jogviták is rendeződni látszanak.

Értem. Figyelemre méltó, hogy gondosan összeválogatott elektronikus zörejeket használsz aláfestésnek a nyugodt, lassú képátvezetésekhez. Ez a látszólagos kontraszt...
A szitárjátékomra gondolsz? Az "Örök boldogság 400 kapuját" saját magam komponáltam, és én is adom elő. A hanganyag az utómunkák során sérült meg. De kvintesszenciája még így is érzékletesen tükrözi a harmóniát, melyet...

Ne haragudj, de ennyi fért bele az időnkbe. Köszönöm a beszélgetést.
Gorángá!