vissza a többi közé
Talán akadnak még, akik emlékeznek az egykori Andalúziai kutya (Un chien andalou - 1929) kisérőfilmjére, az Elevátorra (Der Aufzug - 1930). Háromnegyed évszázados szünet után most itt a folytatás. A lift újra üzemképes. A mindössze 10 perces első rész az avangard filmalkotás egyik mérföldköve. A rövidfilm egy férfi és egy teherlift kétségbeesett küzdelmét dolgozza fel, melyben a főhős orra előtt minduntalan becsukódik a tolóajtó. A hajsza emeletről emeletre fokozódik, míg végül az alagsorban drámai végkifejletként a lift felfalja áldozatát. Udo Verden (Hentesfalka, Kalapácsos rémség) kellő óvatossággal leporolta a kópiát, és új életre keltette a felvonót. A borzongás garantált, a megérkezés nem.
Az egykori német expresszionista filmek nyomasztó hangulata érződik minden képkockán. A sápadtzöld megvilágításban derengő helyszínek a rémálom és ébrenlét határán egyensúlyoznak. Sem a szereplők, sem a nézők nem lehetnek benne biztosak, hogy ami szemük előtt pereg, az nem pusztán a képzelet szülemémye.
A történet egy kősivatag közepén álló, évek óta bezárt gigantikus bevásárlóközpontban játszódik, mely valószerűtlen, különös világ. Rozsdarágta mozgólépcsők vánszorgnak nyikorogva, máló vakolat és poshadt vizű tócsák mindenütt. A kirakatokban fényüket vesztett dekorációk között pókhálók rejtik a madárijesztőknek tűnő próbababákat. Manfred (Otto von Spielenkatz) biztonsági őr, itt született, s még soha nem hagyta el a komplexumot. Tanja (Jenifer Scott) és Gina (Margith Sommer) - az épületgépészeti berendezéseket karbantartó gyönyörű lányok - bűnös múltjuk miatti munkaszolgálatukat töltik a férfi felvigyázása alatt. Mindhárman a szürke, hideg és merev gránitvalóság elől a saját maguk alkotta képzeletvilágba menekülnek. A hosszú, eseménytelen évek alatt mindhárman közel kerülnek egymáshoz. Egyetlen szórakozásuk, mikor nap végén a liftakna mögötti sötét, fülledt szervízcsatorna félhomályában összebújva verseket suttognak egymásnak. A kimagasló operatőri munkát dícséri, amint a kamera olajfoltos, izzadtségcseppektől fénylő bőrfelületeken vándorol, majd arcról arcra, végül a halkuló suttogások feloldódnak az éjszaka sötétjében.
Az egyik ilyen alkalommal Tanja különös repedést fedez fel az egyik használaton kívüli liftakna aljában. Hamarosan nyílvánvalóvá válik, hogy az alagsor betonrétege alatt egy kürtő vezet a mélybe. Elhatározzák, hogy kiderítik a járat titkát, s ezzel kezdetét veszi az idegörlő lidércnyomás.
Elsőként Gina döbben rá, hogy valami nagyon nincs rendjén. Az épület kérdéses részlegébe ugyanis a központi generátor nem szolgáltat áramot, a lift viszont gond nélkül működik. A repedésről is kiderül, hogy csapóajtó: a lift tehát különös átjáró egy ismeretlen mélységbe.
Manfred csapdát sejt. Arra gyanakszik, hogy a lányok fondorlatos szökés tervét agyalták ki a háta mögött. Bezárja őket egy irodába, és egymaga indul a lift titkának kiderítésére. A férfi hirtelen jellemváltozása - ahogy a feltétlen bizalmat megfertőzi a gyanakvás - már sejteti az idegen gonoszság jelenlétét. A liftből színte árad a rosszindulat, s az alsóbbrendű létformák alantas, céltalan pusztítási vágya. Hiába, hiszen Manfred elméjét elhomályosítja a csalódottság.
Eközben a két lánynak sikerül kiszabadulni a szellőzőrendszeren keresztül. Nehéz próbatétel ez mindkettejüknek, hiszen a szűk helyen szinte kibírhatatlan a forróság. Feleslegessé válnak a kantáros munkaruhák, s a férfi nézők legnagyobb örömére ebben a hibátlanul korreografált jelenetben végre megmutatkoznak Tanja és Gina rejtett bájai. Természetesen pusztán remek dramaturgiai bravúr az egész, a könnyed jelenet mesterien tereli el a figyelmet a lányokat fenyegető tortúráról.
Mikor megérkeznek a titokzatos aknához, Manfred üveges tekintettel invitálja őket maga után a liftbe. Innen már nincs visszaút. A liftajtó nyikorogva vágódik össze mögöttük.
Tanja felelőségre vonja Manfredet, aki némán, üres tekintettel mered csupán maga elé. Nem kérdéses többé, hogy gonosz befolyás alá került. A lift eközben eszeveszett iramban, fülsértő csikorgással robog egyre mélyebbre velük. Gina aztán nem bírja tovább, s az elkerülhetetlen vég közeledtével őszinteségi rohamban vall bűnös múltjáról, megbánással veti magát társai lábai elé, így kérve tőlük feloldozást, bizonyságot téve feltétlen szeretetéről. A több mint negyed órás patetikus hangvételű monológot Tanja arcpirítóan őszinte önleleplező blokkja követi, ami megérinti Manfred gúzsba kötött lelkét, s birokra kel a lift gonosz szellemével. A gigászi küzdelemből végül győztesen kerül ki, bár minden erejét felőrli a párviadal. Fátyolos szemekkel búcsúzik a két lánytól, majd holtan csuklik össze.
A lift pedig kínos lassúsággal kezd vánszorogni felfelé.